Ady Endre huszonöt legszebb verse
Delivery time: 2 - 3 business days
Quantity:
HUF 1,790
Description
A millenniumtól az I. világháborúig tartó korszak szellemi csatározásainak, erkölcsi válságának kétségkívül Ady Endre (1877-1919) a legnagyobb hatású költője. 1906-ban megjelent Új versek című kötetétől veszi kezdetét a modern magyar költészet. Versei kapcsán nemcsak a konzervatívokkal, hanem sokszor saját pályatársaival, szerkesztőivel is szembekerült.
Ady Endre költészetében jelen van a magány, az önkeresés, ezeken keresztül pedig az istenkeresés. Néha indulatos és kétségbeesett istenes versei az emberi lélek mélységeibe vezetnek el minket.
Az I. világháború fájó tapasztalata, az emberek féltése az 1918-ban megjelent, A halottak élén című kötetének hangsúlyos motívumai. Új stílust alkotott, új költői nyelvet teremtett, új versformákkal gazdagította a magyar lírát.
Ady Endre huszonöt legszebb versét tartalmazza ez a kis kötet. A tartalomjegyzéket átolvasva a leghíresebb versein kívül olyanokra is bukkanhatunk, amik nem feltétlenül kerülnek elő az irodalomórákon.
Ajánljuk a kötetet mindazoknak, akik újra felidéznék Ady Endre korszakalkotó életművét, és azoknak is, akik csak most ismerkednek vele.
publisher | TINTA KÖNYVKIADÓ KFT |
---|---|
writer | Ady Endre |
scope | 47 |
volume unit | oldal |
ISBN | 9789634094708 |
year of publication | 2025 |
binding | soft board, glued |
Sign up for our newsletter and be the first to know!
A Zamnia hírlevélre való feliratkozással megerősítem, hogy betöltöttem a 16. életévemet.